A szavazás utóélete
Sopron ugyan továbbra is kiemelt szerepet játszott Burgenland életében, de az 1920-as évek közepén már bele kellett törődni a változtathatatlanba, s a hivatalos tiltakozás után pár évvel rá kellett döbbenni, hogy az 1921-es plebiscitum megfellebezhetetlen. A különféle osztrák kezdeményezések (népszövetségi beadványok, tüntetések, feliratok) jószerével csupán magánkezdeményezések szintjén születtek újra.
Magyarországon néhányan, a soproni sikeren felbuzdulva, a továbblépés lehetőségét is fontolgatták, megpendítve a "maradék" Burgenland vagy legalább egy részének visszaszerzését. Az érvelés a történelmi jogok felemlegetésén és morális vádaskodásokon alapult (pl. a volt társország "hűtlensége" vagy a "hullarabló" Ausztria fordulatok alkalmazásával). Az 1930-as évek erősödő pángermán törekvései idején a területszerző gondolatok valamelyest háttérbe szorultak, s a német előretörés árnyékában egyre erőteljesebb veszélytudat jellemezte a hazai közgondolkodást. Sopronban a helyi németség számaránya és a népszavazás körüli viták miatt ennek különösen nagy hatása volt.

A kivitelezést tekintve kezdetben valóságos alternatívaként fogalmazódott meg az erőszakos beavatkozás gondolata is, elsősorban fajvédő csoportok részéről. Ezek azonban hamar diplomáciai ellenállásba ütköztek. Reálisabb próbálkozásnak bizonyultak azok a kísérletek, amelyek a burgenlandi osztrák tőkebefolyás kiküszöbölésére és a tartomány konszolidálódásának lassítására vonatkoztak. Természetesen a határ innenső oldalán is születtek a kormányhoz intézett feliratok, és a hazafias felbuzdulások különféle megnyilvánulásaira került sor.

A kormány a soproni követelések elől hátrálva azonban igyekezett félreérthetetlenül jelezni, hogy Burgenland visszaperlése szóba sem jöhet, hiszen etnikai érvekkel indokolhatatlan lenne, sőt egyenesen nevetségessé tenné az Erdély és a Felvidék visszaszerzése érdekében megfogalmazott magyar érveket. A terület ráadásul egyszerűen nem ért meg annyit, hogy miatta a kiegyensúlyozott osztrák-magyar viszonyt, vagy akár a hazai németekhez és később a nagyhatalmi támogatás miatt fontossá váló Németországhoz fűződő kapcsolatokat veszélyeztessék.

A nagypolitika
A fiatal osztrák köztársaságot a húszas években súlyos belső válságok gyötörték, és bár a népszavazás eredményét nem tudták elfogadni, intézkedéseik nem Sopron megszerzésére, hanem a belső helyzet konszolidálására irányultak. A normalizálás szándékának – egyben a satus quo tudomásul vételének – egyik közvetett bizonyítékát jelzik a burgenlandi tartomány kettéosztásával foglalkozó tervek, mellyel a terület gazdasági és közigazgatási zavarainak kívántak véget vetni, elhárítva a gondolatot, hogy a fejlődés egyetlen biztosítéka Sopron átcsatolása lenne. Bécsben 1922-23-ban még jelentékeny defenzívában, egy újabb nyugat-magyarországi felkeléstől tartva tekintettek a keleti szomszédra. A görcsös félelem – nem utolsósorban a magyar kormány megnyugtató magatartásának köszönhetően – lassan oldódott, és az évtized közepétől fokozatosan más kérdések kerültek terítékre a két ország viszonyában. Az elsősorban burgenlandi politikusok szájából elhangzó, illetve a sajtó részéről megfogalmazott ambíciók Sopron megszerzésére nem kaptak támogatást a kancelláriától és a külügyminisztériumtól.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8