XIII. Soproni Vasútmodell Kiállítás

A Soproni Népszavazás 100. évfordulóján a Vasútmodell kiállítás is ünnepi tartalommal jelentkezik 2021-ben.

A Civitas Fidelissima vendégeként ezúttal a Civitas Fortissima és a Communitas Fortisssima, vagyis a „Legbátrabb Város”, Balassagyarmat és a „Legbátrabb Falu”, Kercaszomor kapott meghívást a „Leghűségesebb Városba”. A vasi község történelmi tettét a Szombathelyi Vasútmodellező Klub jeleníti meg a kiállításon.
A házigazda Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesületének nagy vállalkozása a Hűségzászlótól a Hűségkapuig tartó Várkerület szakaszának megépítése, ahol buszok, autók, kerékpárok és villamosok közlekednek – kortalanul. Majdnem két évet dolgozott a klub ezen a közel 6 méteres szakaszon: méretarányosan megépítették a házakat, és hamisítatlan soproni életképekkel tették még emlékezetesebbé: egy részén éppen felújítanak, másutt fúvószenekar muzsikál, a teraszokon fagylaltozó családok, az iskolai tanteremben pedig éppen történelemből felel egy diák.


A kiállítás ünnepélyes megnyitóján a jelenlévő városvezetők „fejezték be” a terepasztalt: Dr. Farkas Ciprián (Sopron polgármestere) felvonta a Hűségzászlót, Csach Gábor (Balassagyarmat első embere) pedig meg is koszorúzta az emlékművet 1:87-es méretarányban, vagyis H0 méretben. A terepasztalon meglepetéssel is várják a hétvégi látogatókat, hiszen a Szent György templom tornyát mindhárom napon más állapotban láthatják az érdeklődők: pénteken állványerdőben, szombaton félig felújítva, vasárnap pedig teljes pompájában díszlik majd a kupola. A soproniak keze munkája továbbá a M85-ös építésének egy szakasza, és a Pánerurópai Piknik jelenete is, szóval valóban az elmúlt 100 év jelenik meg a látogatók előtt a Liszt teremben.


A kiállítás idei díszvendége a „Civitas Fortissima” vagyis a „Legbátrabb Város” címmel kitüntetett Balassagyarmat. A nógrádi város 1919. január 29-én hősies küzdelemmel visszaverte az Ipolyságot elfoglaló cseh csapatokat. Az események menetében fontos szerepet játszottak a vasutasok, és az ütközet egyik kiemelt színtere az akkori vasútállomás volt. A városháza falán már 1922-ben elhelyeztek egy emléktáblát az „igaz magyarok” és az egykori ütközet áldozatai tiszteletére. A rendszerváltás után a város ünnepévé vált január 29-e (ahogyan Sopronban december 14-e, a népszavazás napja), 2005 óta Balassagyarmat címerében is használja a „Civitas Fortissima” nevet. A soproni kiállításon a balassagyarmati Vasútmodellezők terepasztala is látható, rajta a történelmi események színtere, a helyi vasútállomás épülete.


A szervezők meghívására más közlekedési eszközök is érkeztek az Ipoly-menti városból, hiszen Balassagyarmaton látható az I. Magyar Kerékpármúzeum is, melynek néhány értékes muzeális darabja ezúttal Sopronban vendégeskedik. A gyűjteményt vezető Olexa Miklós jóvoltából olyan jármű is látható most Sopronban, amilyent Széchenyi István hozott Angliából. Ezen kívül eredeti velocipéd és az 1910-es-20-as évek kétkerekű járművei is láthatók a kiállításon. A múzeum ritkaságairól a hétvégén vetített képes előadást is meghallgathatnak az érdeklődők.


A Liszt Központ előterében a Szombathelyi Vasútmodellezők pályája kanyarok – többek között Kőszeg állomásával. A vasi megyeszékhelyen működő klub terepépítésben és az épület-makettek készítésében is az ország legjobbjai között van. A soproni ünnepi tárlatra most egy különleges meglepetéssel készültek. Megépítették a Vas megyei kercaszomori műemlék haranglábat. Ez a látványosság egyben történelmi emlékhely is. Kercaszomor - vagyis ahogyan 1920-ban hívták: Szomoróc - 1919 augusztusában került a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megszállása alá. Nem sokkal a trianoni békediktátum után, 1920 augusztus 1-én a helyi lakosság kiűzte a betolakodókat. Bár nem sokáig tudták tartani a visszaszerzett területet, a Határmegállapító Bizottság mégis úgy döntött, 1922 február 9-én Szomoróc visszatérhet a megcsonkított országhoz. A szomoróci haranglábban lakó harang felirata ma is hirdeti a szülőföldhöz ragaszkodást: „A Jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerezte Szomoróc község lakossága 1922 évben.” A szombathelyi modellezők erre a kiállításra elkészítették az őrségi szoknyás harangláb makettjét – amit a soproni bemutató után odaajándékoznak a vasi kistelepülésnek. (Kercaszomor polgármestere a járvány miatt nem tudott személyesen részt venni a soproni megnyitón!)


A Liszt Központban ezen kívül látható még Fekete János legendás diorámája, amely az „Indul a bakterház” c. film egyik emblematikus jelenetét ábrázolja. Takács Tamás ritka méretezésű szerelvénye és gőzüzemi járművei is bemutatkoznak a hétvégén. Látható – és terepasztalon működik is – a GySEV „Hűségmozdonya”, vagyis az emlékévben felmatricázott Taurus kicsinyített mása is a Loc&More cég mintadarabjaként. Akik pedig a kézzel fogható közlekedési eszközökre kíváncsiak: Dorogi Norbert kecskeméti magángyűjtő közel 100 éves babakocsi gyűjteményének ritkaságait is megcsodálhatja.


A kiállítás péntek reggeltől vasárnap estig látogatható. Szombaton és vasárnap a „Váróteremben” vetített képes kiselőadásokkal is készülnek a szervezők: a jelen lévő klubokról, modellezési trendekről és a makettezés kulisszatitkairól is hallhatnak az érdeklődők.

  • a
  • a
  • a

Kövess minket!