Orbán Viktor miniszterelnök Sopronba látogatott a Hűség Napján

A városi tisztségviselőkkel közösen Veres András megyéspüspök által celebrált szentmisén vett részt a Szent Mihály-templomban, majd fáklyás felvonulással kísérték az ünneplőket a Fő térre.

- Köszönet Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar kormánynak, hogy a centenárium évében Sopron méltó módon emlékezhet, s újra a régi fényében ragyoghat - mondta el beszédében dr. Farkas Ciprián. - Amit 100 évvel ezelőtt a hazának adtunk, azt most a nemzet tettekkel viszonozza. Az országépítésnek Sopron is a nyertesévé vált. A legfontosabb kérdés azonban mindig úgy szól: mit adhatunk mi a hazának? Mi, soproniak reményt adtunk a nemzetnek akkor, amikor arra talán a legnagyobb szüksége volt. Hűséget fogadtunk, mely ma is kötelez bennünket. Magyarok maradtunk, melyre ma is büszkék vagyunk. S hisszük, hogy a nemzet is büszke lehet Sopronra - tette hozzá.

- A hűség a soproni polgár számára erkölcsi parancs, szent kötelesség - kezdte beszédét Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

- A soproni hűség maga a tettekkel hitelesített haza- és nemzetszeretet. S mint ilyen: ma is a nemzethez való viszonyulásunk mércéje. Magyarként való megmaradásunk mércéje. A soproni hűség mércéjével ezért történelmi bűne a nagyhatalmaknak, ahogy adták-vették Magyarországot. Az meg különösképpen, hogy a történelemben példátlan módon az egyik vesztes ország is követeléseket támaszthatott Magyarországgal szemben. Az igazságosztó szerepben tetszelgők a hangoztatott béketeremtés helyett a legveszélyesebb válsággócokban mélyítették a konfliktust, a megosztottságot. Akárcsak ma. Történelmi bűne „a vörös rémuralom”, Kun Béla, Károlyi kormányának nemzetellenessége, Magyarország kiszolgáltatása, legyengítése. A mai baloldal ugyanezt teszi, ugyanezt tenné. Történelmi bűne a későbbi kommunistáknak a hűségesek kitelepítése, a hűséggel szavazók elszigetelése, a népszavazás tényének elhallgatása. Sokan emlékezhetünk arra, hogy a rendszerváltásig a Széchenyi téri Hűségzászló míves talapzatán a zászlórúd egy rozsdás vöröscsillagot hordozott. Jellemző, hogy a Bethlen-kormányt követően elsőként az Orbán-kormány hajtott fejet a soproni hűség előtt 2001-ben, majd 2011-ben kihelyezett kormányüléseken - részletezte és emlékeztetett az országgyűlési képviselő. Hozzátette: "Jövőnk akkor van, történelmünk akkor lesz, ha kiállunk hitünk, értékeink mellett, hazánk, otthonunk és most már célpontba vett gyermekeink védelmében. 2022-ben is mutassuk meg, hogy mi erős, polgári, elkötelezett és hű nemzeti közössége vagyunk Magyarországnak."

- Sopron és a környező falvak a történelmi viharfelhők után először láttak tiszta, kék eget. Sopron felett sütött ki először a nap, itt dobbant meg először a szív, amely azóta is dobog. Ezért jöttünk ma ide, hálát adni, köszönetet mondani és egy kicsit ünnepelni – kezdte Orbán Viktor miniszterelnök  Sopron Fő terén.  - Vihar közeledtével az embert elfogja a riadalom. Folytatódhat-e az életük úgy, ahogy a vihar előtt. 100 éve minden okunk meg volt a riadalomra. Az országunk kétharmadát elvesztettük, a magyar nép egyharmadát elcsatolták. Mi bűnhődtünk meg legjobban a vereségért. Magyarok milliót akarták kényszeríteni, hogy felejtsék el otthonukat, nyelvüket, kultúrájukat, családjukat. Azt akarták, váljunk valaki mássá, vagy váljunk senkivé és semmivé. 100 évvel ezelőtt a hazánkat halára ítélték. 100 évvel ezelőtt Sopron az akkori népszavazással jelezte, nem kíván ebben részt venni. Magyarország túlélte a halálosnak szánt döfést. A túléléshez az erő a hazafiak összefogásának ereje volt. A helyzet ma is nehéz, szükségünk van a soproniak megerősítő példájára. Emberek millió vándorolnak, járvány sújtja a világot, energiaválság van, gazdaságok mennek tönkre. Azt akarják, hogy adjuk fel keresztény kultúránkat. Váljunk semmivé és senkivé. Ma ezt úgy hívják, Soros-terv. Ismét népszavazásra készülünk. Nemet akarunk mondani a külföldi tervekre. Meg akarjuk védeni gyermekeinket az LMBTQ-propagandától, ahogy megvédtük a magyarokat az illegális bevándorlóktól. Szerte Európában látják majd, hogy merünk nemet mondani a brüsszeli tervekre. 100 éve is volt, aki Magyarország ellen és Ausztria mellett kampányolt. Ma is vannak, akik hasonlóan tesznek – emelte ki a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: Magyarország előre megy és nem hátra.

(Forrás, fotók: Sopronmédia/hirado.hu/MTI)

  • a
  • a
  • a

Kövess minket!