Túl az első fordulón
37 csapat jutott tovább a Civitas Fidelissima Történelmi Vetélkedő második fordulójába.
Idén ünnepeljük az 1921-es soproni és Sopron környéki népszavazás 100. évfordulóját. Az ebből az alkalomból rendezett Civitas Fidelissima Történelmi Vetélkedőre, amelynek fővédnöke Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, országszerte 71 csapat regisztrált.
A középiskolásoknak szóló megmérettetés első fordulójában a diákok tudásukat egy online kvíz kitöltésével mérték össze egymással. A 9-11. évfolyamos tanulóknak egy 50 feladatból álló kvíz kérdéseit kellett helyesen megválaszolniuk a rendelkezésükre álló 60 perc alatt.
A kérdéssor hátterét az 1918-tól 1922-ig tartó időszak adta, kiemelt figyelmet fordítva az 1921-es soproni népszavazás centenáriumát fókuszba állító eseményekre. Szoros pontversenyben a második fordulóba 37 csapat jutott tovább, ahol a tanulóknak négy témakörből választva kell majd egy esszét írniuk.
Sopronból tizenegy csapat kezdheti meg a felkészülést a második fordulóra, de a legjobbak között vannak egri, békéscsabai, pécsi, dunaújvárosi, győri, székesfehérvári, budapesti, salgótarjáni, jászberényi, nyíregyházi, zirci és derecskei nevezők is.
A második fordulóban legjobban teljesítő, ezáltal a verseny döntőjébe jutó tíz csapatot - amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi - szeptember elején a Soproni Tankerületi Központ vendégül látja Sopronban, ahol a versenyzők a Soproni Egyetem által szervezett, népszavazáshoz kapcsolódó programokon is részt vehetnek. A csapattagok személyesen ismerhetik meg az egykori események színtereit, a szervezők színes programokkal, előadásokkal segítik majd a döntőre való felkészülést.
A Civitas Fidelissima Történelmi Vetélkedő döntőjének előfeladataként a csapatoknak közös munkával egy kisfilmet is kell majd készíteniük, amelyben igazán kibontakoztathatják kreativitásukat. A végső megmérettetésre pedig 2021 novemberében kerül majd sor Sopronban.
A továbbjutó csapatok listája megtalálható a www.cftv.hu honlapon.
Minden továbbjutó csapatnak gratulálunk és sok sikert kívánunk a további felkészüléshez!
Nyitóképünk illusztráció.