Bemutatták az Őrtüzek nyugaton című filmet

A soproni Pannónia Hotel helyszínként kulcsszerepet játszott a 100 évvel ezelőtt történt eseményekben. Ma este ugyanezen a helyen mutatták be Harcsa Béla Őrtüzek nyugaton című filmjét.

A nyugat-magyarországi felkelésről szóló alkotás díszbemutatóját követően az érdeklődők kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt.

A film bemutatásának időzítése sem véletlen, hiszen 1921-ben ebben az időszakban harcoltak a magyar felkelők Nyugat-Magyarország megtartásáért. A fegyveres harcok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar diplomácia el tudta érni a Velencei Szerződésben azt, hogy Sopron és a környező települések népszavazáson dönthessenek hovatartozásukról.



A jubileumi év programsorozata szeptember 8-án, Ágfalván folytatódik, ahol 16:30-kor a II. ágfalvi csata évfordulóján emlékszikla avatásával tisztelegnek a felkelésben részt vett hősök emlékére. Szeptember 10-én, 10 órakor a II. Ágfalvi csatában elhunyt hősök síremlékénél emlékezik az utókor. Elsőként a régi Szent Mihály-temetőben Machatsek Gyula, majd az új Szent Mihály temetőben Szechányi Elemér sírjánál. 

  • a
  • a
  • a

Kövess minket!