A szavazás utóélete
A szakaszok
A népszavazást követően a két kormány önmérséklete ellenére erős indulatok uralkodtak a határ mentén. Sem a burgenlandi, sem a soproni politikusok nem válogatták meg szavaikat, sem a sajtó nem szűkölködött az egyoldalú és durva megfogalmazásokban. Az elszakított területek megtartására 1919-ben alakult Nyugat-Magyarországi Liga az 1922 szeptemberi megszűnéséig folytatott utóvédharcokat a "megszállt vidéken". A célok között újabb felkelés megszervezése is szerepelt. Osztrák részről a tartományi közigazgatás ideiglenességét igyekeztek hangsúlyozni azzal, hogy 1924-ig nem választottak székhelyet Burgenlandnak, sőt Eisenstadt (Kismarton) kijelölését követően is kerülték a tartományi főváros (Landeshauptstadt) kifejezést, és inkább a "tartományi kormány székhelye" (Sitz der Landesregierung) fordulatot alkalmazták.

Az 1920-as évek közepén a csillapodó kedélyek és az újraszövődő gazdasági szálak jellemezték a burgenlandi és a nyugat-magyarországi térség viszonyát. A szereplők a sérelmek kölcsönös hangoztatása mellett is kezdtek megbarátkozni a realitásokkal. Több vitatott kérdés végére pont került, és a gazdasági racionalitás által életre hívott kapcsolatok is normalizálták a helyzetet.
A húszas évek végén látszólag újabb reneszánsza következett a területi vitáknak. 1927-től ösztönzést kapott Magyarországon az etnikai revízió gondolata. Az angol sajtómágnás – a meglehetősen szenzációhajhász bulvárlapot megjelentető – Rotheremere lord akciója nyomán a magyar revízió ügye a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. A "nemes lelkű lord" Hungary's place in the Sun. Safety for Central Europe címmel jelentetett meg írást lapjában, a Daily Mail-ben. A magyar kormánynak egyszerre volt hasznos, ugyanakkor kényelmetlen és elégtelen is a kezdeményezés. Hasznos, mert a lord jóvoltából Trianon ügye végre a nemzetközi sajtónyilvánosság elé került. Kényelmetlen, mert a környező államokból, illetve Párizsból és Londonból érkező negatív visszhangokat nem kevés fáradozással sikerült csak elcsitítani.

Végül elégtelen, mert az integrális revíziót követelő hazai csoportok – köztük az akkor létrejött Magyar Revíziós Liga – előtt védhetetlen volt a lord viszonylag kis változtatásokkal járó, "ésszerű" határkiigazításokon alapuló és alapvetően etnikai érveken nyugvó vevő koncepciója. Nyugat-Magyarország kérdését – éppen ez utóbbi miatt – nem érintette a felbuzduló revíziós mozgalom.
Ugyancsak a 20-as évek végén nagy reményeket fűztek egy nagyhatalmi támogatással – ekkor még elsősorban olasz külpolitika oldalvizén – megvalósuló újrarendezéshez. Az olasz külpolitika megnyilatkozásai némi bizalomra adtak okot a határ mentén is. Több olasz lap, többek között a mértékadó Corriere della Sera tendenciózus cikkeket közölt az erőszakos burgenlandi németesítésről, és szóbeszéd tárgyát képezte, hogy Dél-Tirolról való lemondásukért cserébe az olaszok Burgenland visszaadását szabják feltételül a bécsi kormánynak. Ebből természetesen semmi sem lett.

A harmincas évek elején a gazdasági világválság, majd a növekvő német befolyás rendezte újra a kapcsolatokat. A válság – bár szórványos vélemények elhangzottak ez ügyben – a Duna-menti országok együttműködését illetően nem erősítette a regionális összefogás gondolatát sem a határ mellett, sem nagyobb dimenzióban. Az 1930-as években a náci párt németországi megerősödésével, majd Hitler hatalomra jutásával az eddig mellékszereplő Németország került a nyugat-magyarországi kérdés centrumába. Magyar részről kettős érzelemmel viszonyultak a német erőnövekedéshez, melytől egyrészt revíziós vágyaik támogatását (esetleg Burgenland visszaadását) várták, másrészt viszont a terjeszkedés fenyegető rémképét idézte fel bennük.
A német-osztrák egyesülés nem hozta meg a néhányak által várt terület-visszaszerzést. Burgenland azonban mégis megszűnt, hiszen a birodalmi kormány megvalósította azt, amit az osztrák kormányzat nem tett meg a húszas évek elején.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8