A szavazás utóélete
A "láthatatlan dráma"
Az első világháború és az azt követő békék nagy európai tragédiájában a nyugat-magyarországi szín két szereplő dialógusán alapult. Ausztria és Magyarország, a kettős monarchia egykori társországai, 1918 után ellenfelekké válva perlekedtek a történelmi Magyarország – zömében németek által lakott – nyugati területsávjának hovatartozásán. Tekintsünk most el a rendhagyó világdráma cselekményétől és koncentráljunk a darab magyar-osztrák szereplőinek konfliktusára. Az első felvonásban elkövetett drámai vétségek, Ausztria "hullarablása" és a magyar "csalás" olyan folytatást vontak maguk után, melyből hiányzott a feszültségek látványos és nyílt kirobbanása, az akaratoknak egy döntő összecsapásba való sűrítése. Az esztétika világából kölcsönvett "drámaiatlan" vagy "láthatatlan dráma" küzdelmei mégis folytak, felületesen szemlélve szinte alig láthatóan, észrevétlenül, közelebbről szemügyre véve azonban nagyon is elevenen.
A két főszereplő furcsa, skizofrén játéka fokozta a feszültséget. A kettősség abból eredt, hogy mind az osztrák, mind pedig a magyar kormány igyekezett a kérdésben megfelelő higgadtságot tanúsítani 1921 decembere után.

A két ország – elsősorban a határmenti térség – közvéleménye azonban változatlanul ragaszkodott korábbi ellenséges beidegződéseihez. Az esetek zömében mindkét ország központi szervei próbálták csillapítani a helyi politikusok és a sajtó vehemens hangvételét. A két közvetlenül érintett résztvevő, Ausztria és Magyarország mellett más szereplők is beleszóltak a nyugat-magyarországi-burgenlandi kérdés alakulásába. Németországot elsősorban az Anschluss ügye és a Nyugat-Magyar-országon "rekedt" németség sorsáért való aggódás kötötte a térséghez.
Később, a harmincas évektől, a Drang nach Osten (keleti terjeszkedés) révén kapcsolódott be az osztrák-magyar vita mellékáramába. Olaszország, mely már a népszavazás idején is jelentős szerepet vitt a kérdés megoldásában, a harmincas évek derekáig a Duna-medence iránti érdeklődése, Csehszlovákia pedig az időnként visszatérő korridor-elképzelések miatt aktivizálódott.

A gondolkodás
Az osztrákok a kudarcért a magyar fél "hübriszét" okolták, és a soproni "népszavazási komédiát" elítélve, a várost változatlanul Burgenland természetes fővárosának tekintették. Érvrendszerük középpontjában a szavazási csalásra való hivatkozás állt. A Sopronra vonatkozó igényeket etnikai és történeti argumentumokkal igyekeztek alátámasztani. Nem hiányoztak azonban a palettáról a gazdasági racionalitás indokai sem. Ezek alapjául az szolgált, hogy Sopron hiánya fizikailag kettévágta az új tartományt, jelentősen megnehezítve az Észak- és Dél-Burgenland közötti közlekedési, kommunikációs, logisztikai kapcsolatok fenntartását. A valóban nehéz helyzetben lévő Burgenland sajtója, politikusai ugyanakkor gyakran hangsúlyozták a Magyarországon maradt Sopron gazdasági életképtelenségét is, számtalanszor hangoztatva vele kapcsolatban a halott, illetve haldokló város formulát. A tartományi, községi hatóságok és magánszemélyek nem fukarkodtak a sértő megjegyzésekkel (támadásaik fő célpontja elsősorban az "Österreichsfeind" Thurner Mihály polgármester volt), és változó intenzitással követelték a népszavazás felülvizsgálatát, valamint Sopron Burgenlandhoz csatolását. A hangos csatazaj elülte után már finomabb megfogalmazások láttak napvilágot.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8